Még mindig

... szeretem magam :) 

Kevesebb az időm, belekapom mindenbe, szétforgácsolódom, de baj nincs.

Munkám van, gyerekem is szeret, orgazmusaimmal sincs baj, mi kellhet még? :)

Ja igen... a nap álljon legalább 30 órából és a munkaidő ne legyen több :)

 

Szombat, de mégsem az

Ezzel a karácsony és szilveszter közötti pár nappal az a baj, hogy elvesztem az időérzékem és fogalmam sincs, hogy hét eleje van vagy közepe, szombat vagy szerda.

Ma állítólag szombat (naptár szerint), de ezt nem érzem egyelőre.

Tegnap, amikor este 7-kor jöttem haza, a villamosról láttam, hogy tündérfények világítanak a Fő téren. Na persze, ilyenkor jégpálya van, meg forralt bor. 4 éve szabadtéri mozi is volt, egyedül én ültem a padon és még jó, hogy a Love Actually ment a vásznon. Ültem ott 10 percig, cikis bevallani, hogy bőgtem, na vajon a film miatt vagy az éppen darabjaira hulló házasságom miatt (igaz ez utóbbit akkor még nem tudtam konkrétan, csak mogorva jelek voltak).

Gyorsan végig is pörgettem tegnap a villamoson magamban az elkövetkezendő napokat és rájöttem, hogy a szombat nem jó, de vasárnap délután, sötétedés után lejövök ide és fotózni akarok. Végre meg kellene már tanulnom normálisan fotózni.

Na, megvan a vasárnapi elfoglaltság is :) Hétfőn meg dolgozni kell :(

Elhatároztam, hogy a karácsonyi szünetet olvasással fogom tölteni, betáraztam könyvekkel, de őszintén: eddig alig tudtam valamit olvasni, mindig társadalmi élet volt :)

Holnap 5 körül irány az óbudai Fő tér, hajrá fotózzunk ! :))

Van forralt bor is :))

Decemberi számvetés

Hű, de rég volt már október vége! Hanyag disznó vagyok, illetve nem vagyok, mert grafomán liba vagyok és ezerfelé vezetek blogot. Most éppen az üzleti oldalunkat próbáljuk ki másikÁgnessel. Hátha... ki kell próbálni új dolgokat.

Aztán itt volt a karácsonyi nagy hajtás, azért kicsit más a dolog, ha mindent nekem kell kitalálni, beszerezni, megvenni, megcsinálni, megfaragni, megfőzni, odavágni a sarokba. Elegem lett :)

Kárpótolt a céges vacsora kissé. Kisfőnöktől kaptam egy szép hatboros faládát. Extra szép kidolgozás, jópofa megoldás Patagóniából. Még nem hoztam haza, nem találtam ki, hogy mi és hogy legyen belőle. Viszont a céges vacsorán direkt ilyen bort rendelt, ami ebben a ládában volt. A borlapot nézve, átcsúszott a szemem a jobb oldalra, és rutinosan a szemem sem rebbent.... basszus 18.500 egy palack. Jó látom? Jól látom. Na jó, én tényleg érek nekik ennyit, de persze nem az egész palackkal én ittam meg. De már tudom, hogyan kell fikázni a pincérnél, hogy nem jó a hőmérséklete, túl meleg, ez nem 12 fok.

Na persze, ha valaki ennyiért rendel bort, az legyen már tuti minden szempontból.

Karácsony. Kiskarácsony. Megvolt. Túléltük :)

Karácsonyi Apuka is tiszteletét tette, igaz karácsonykor nem ér rá a vér szerinti gyerekre, de ezen már elegánsan túllépdelek a kis tűsarkúmmal. Jön utána. Meg majd elmegy.

Ez most elég Twist Oliveres látogatás volt. Két napja nagyokat nyelek és sajnálom. De miért is? Mert túl nagy a szívem. Azért is ekkora a mellkasom :)))

Ma jó volt. Némi kis múzeumlátogatás a megterhelő karácsonyi trakta után. Igazi csajos.

Mónika barátnőmmel ketten nagyon szőkék bírunk lenni. Külön-külön nagyon okosak vagyunk és határozottak meg minden ami kell. De ketten együtt.... na az kész katasztrófa :)) De nem gond, megtaláltuk a mélygarázs megfelelő szintjét :) A közlekedési lámpánál állva, akkor döbbent rá, hogy mennie kellene a kocsival, amikor már zöldről átváltott sárgába. Ja, mert a zöldet átdumáltuk :) Nők.  Szőke nők :)

Ültem a MüPa-ban délben, vártam Mónikát. Korábban értem oda, volt még 5-10 percem. Csend volt, nem volt nagy forgalom. Fülemben az mp3 és a Boxer szólt. Simon és Garfunkel régi klasszikusa. Ajánlom mindenki figyelmébe, de a szöveget is figyelje. Elég érthetően artikulál Paul Simon :)

Ez a 3-4 perc olyan feltöltő erejű volt számomra. Kedvenc hely, béke, finom zene.... már jó lehetőség, hogy vigyorogjak.

A vigyorgás állandósult. Szeretem magam. Egyre jobban, és ez már kóros. A lakás tele tükrökkel és nem tudok úgy elmenni előttük, hogy ne nézzek bele és ne mosolyogjak.

Afenébe.... ráncos leszek ettől a sok mosolytól ! :))

Mozi

Álmodtam. Illetve nem is... inkább képzelődgettem alfa állapotban.  Vagy mégsem alfában, hanem totál éberen.

Ha 18 évesen megkérdezte volna a sors tőlem: akarod tudni, hogy mik történnek veled életed bizonyos időszakaiban? Nem tudom mi lett volna a válaszom. De amilyen bevállalós kis 18-as voltam, szerintem rábólintok.

Ha arra gondolok hogy elsőnek 51 évesen mutatott volna meg... hát ott halok meg a röhögéstől. Kigömbölyödött szőke szingli. 

Aztán amikor már kellőképpen kiröhögtem volna magam, kényelmesen elhelyezkedem mint a moziban és várom a stációkat.

Na lássuk a 27 éves Ágnest. Nocsak.... már elvált? Hol a nagy szerelem (ami 18 évesen még megvolt és úgy tűnt házasság lesz belőle). És mi az a gyerek ott a karján? Kisfia született? Második férj? Megdicsérlek, jól nézel ki. Hosszú barna hajat meghagytad, megdicsérlek :)

Vágás és jön a 40 éves Ágnes. Nahát... de egy dagadt lett belőled 18 évesen xs méretet hordtam és orvoshoz vittek, hogy étvágyam legyen. Nem, anorexiás nem voltam, csak egy nyúlánk kis sovány fiatal. 40 évesen pedig...? Egy 40 szálas sárga rózsacsokor a kezedben.... hallod-e, gavallér férjed van! Ezek szerint jó a házasság, érdemes lesz 40 évesnek lennem?  De azért majd jobban odafigyelek, nem hízom el. Ráadásul mi ez a rézvörös haj? :)

Hééé... 45 évesen miért bőgsz ennyire? Micsoda?? Rákod van? Afenébe... meg fogsz halni? Akkor nem is akarok ennyi idős lenni, illetve mit csináljak, hogy mire 45 leszek ne legyek rákos? Mit csináltál rosszul Ágnes? És mi ez az érzéketlen férj az oldaladon? 5 éve még boldognak láttalak. 40 voltál, kocsit kaptál ajándékba.... mii?? ja, hogy te fizetted, az volt az ajándék? Na, szép férjed van! Meg rákod is. Lapozzunk gyorsan, hogy túl legyek a rémálmom és lássam a filmet tovább. Ja, de miért aggódom? Láttam egy gyors vágóképet a mostani állapotodról és látszólag túlélted....

51 vagy megint látom. 5-6 éve nagyon tré módon néztél ki, most megdicsérlek, összekaptad magad.. Élvezed amit kell, kihasználod a lehetőségeidet, idődet, vonzerődet.

Na jó... ez a mozizás hülyeség. 18 évesen fel sem fogtam volna az egészet.

Álmodtam.

Vagy képzeltem?

Október 28.

Ma egy éve halt meg Szép Gyöngyi.

Ez az egy év iszonyat hosszú volt, és mind ilyen lesz már. Hiányzol Gyöngyi.

Az én gyerekem ma...

Kb. fél 9 után ültünk le este vacsorázni a kölökkel. Későn ebédeltünk, sokat ebédeltünk, délután még megettük a tegnap sütött gesztenyés sütit is, szóval annyira éhesek nem voltunk. Némi kis hideg vacsora volt a menü. 

Igen ám... de a kölök rákapott pár napja a magyaros vajkrémre, és mivel nem egy piszkafa alkat, elég hamar az aljára ér a doboznak. Ma is konstatálta, hogy csak egy zsemlére való van körülbelül. Egy zsömle? Egy ilyen izompacsirtának? Csak nézett bánatosan az üres doboz felett, én meg sajnálkozva megjegyeztem, hogy most bizony jön a szűkölködés, mivel holnap a boltok zárva.... hacsaaaak... és itt rögtön érdeklődve nézett rám, és én folytattam: most elmegyünk a tescoba, még nyitva 1-2 órát és veszek.

Udvarias, jól nevelt gyerek lévén rögtön rá szokta vágni, hogy ááá... dehogy, ne fáradt, stb.

Most is rávágta: Jó, öltözök.

Nem biztos, hogy erre számítottam, de röhögve elmentem öltözni én is, és a kocsiban menet közben ettem meg a fél zsömlémet.

Jó ez a kölök, ezzel minden őrültséget meg lehet csinálni. Egy magyaros vajkrémért meg bármeddig elmenne :) Hangulata van az esti autózásnak és vásárlásnak :)

Most van itthon 3 dobozzal. Erre a hétre csak elég !

A mai gyerekek

Már a mai gyerekek sem a régiek. Tegnap másik irányból jöttem haza, az Adománybolt irányából. Keresztülvágtam a panelházak közötti játszótéren. Húsz éve ide jártam le a fiammal én is. De akkor még teljesen más volt itt a hangulat. Az egyik játszótéren két homokozó is volt és persze hinta. Alatta betonnal, ahogy az kell. Ha már esik a gyerek, legalább jól törje össze magát :) Mászóka, az az igazi rakétafazon, amit már csak a 40-50 éves emberek ismernek, a mai gyerekek nem igazán. Ja, és persze a forgó hordó, fából. Igaz, már húsz éve is hiányzott a fája, csak a kerete volt meg. A fa már akkor is kelendő dolog volt. Az út másik oldalán kicsit modernebb volt, mert ott volt csúszda is, meg ott is volt egy rakéta mászóka, de volt egy macska formájú is ! Meg homokozó. Nosztalgikusan jut eszembe, hányszor elaludtam a szélén ülve. Röpke 2-3 percek voltak, de automatikusan töltötte közben a kezem a homokozóvödröt, nyomkodta az idétlen formákat. Kasztok is kialakultak az anyukák között. Volt az A. panel meg a B. panel. Mi meg ugye a téglaházból jöttünk, nem érhettünk fel az ő problémáik közé.

Na, de tegnap ahogy keresztülvágtam a játszótéren, azt láttam, az már nem is játszótér. Homokozókban már nincs homok, csak gaz és fű. Az egyiket el is bontották. A hintaállvány sincs már meg. Hajléktalanok lakják a park egy részét.  

De láttam gyerekeket kerékpározni.  Hol vannak ezek már a 20 évvel ezelőtt kerékpározó kiskrapekoktól!  A kerékpárok hipermodernek, van amelyik akkumulátorral működik és egy trabant árába belekerül. Persze a srácokon bukósisak és láthatósági mellény.

Visszagondoltam a korábbi gyerekekre: egyik sem volt akkoriban divat. Csak a jó kis fémvázas vagy esetleg újabbkori műanyag kerékpárok. Segédkerekekkel és utánuk loholó apukákkal, anyukákkal.

Jut eszembe... nálunk a gyereket én tanítottam meg kerékpározni nagy felnőtt kerékpáron, én loholtam utána. Mert ugyan apuka - később kerékpárbolond - nem volt ilyen huncutságokra hajlandó.

Ezek a mai gyerekek mégis mások... olyan idegenek. Kis ufo mindegyik :)

Jut eszembe... a beton pingpongasztalok sincsenek már meg. Nem EU kompatibilisek :)

Ma

Ma. 

Jólesett a felém áradó szeretethullám. Szinte öt percenként jött egy e-mail, facebook bejegyzés, sms, telefon.

Reggel 6 után indult Drága Mónikámmal :) Tavaly úgy döntött, hogy ő lesz a legutolsó, akivel zárhatom a napot. Ma az első volt (na jó, az első a kölök, aki 0.00-kor rám ugrik és felköszönt. Vagy sms-t ír a másik szobából).

Zavarba ejtő volt ez a mai nagy szeretethullám. Sosem hittem el, hogy engem lehet szeretni és jó lennék?

De igen!! Igen! Jó vagyok, és lehet szeretni :)

Köszönöm mindenkinek a mai születésnapi rámgondolást :)

Marcus

... és mondá Marcus Aurelius: "Fogadd el a dolgokat, amiket a sors adott neked, szeresd azokat az embereket akikkel a sors összehozott és tedd azt teljes szívedből."

Oké, Marcus, régen volt az már, hogy te ezt leírtad. Nem értek veled egyet. El kell fogadnom a sorstól bármit? Egy nagy francokat. A sors ad (van sors? és ha van akkor férfi vagy nő? csak férfi lehet, az ilyen genya), de azokat simán meg kell változtatnom, ha nekem nem fekszik a dolog. 

Elég volt már ebből az alázatosság szövegből.  Nem akarom a fejem behajtani az iga alá és mindent elfogadni, együtt bégetni a többi birkával és csődülni utánuk.

Sosem szerettem a szürke tömeg része lenni, a kis csavar a gépezetben - holott az vagyok.

Összehozott jósorsom bizony nem kevés emberrel. Most nem azokat említem, akikkel minden reggel együtt utazom a 20 percenként járó hegyi járaton, hanem azokat, akik valamiféle nyomot hagytak bennem, rajtam.

Szerettem őket, hiszen nem véletlenül terelte elém ez a sorsféle dolog :)

Jó visszagondolni egyik-másikra, csak mosolygok :) Mondhatnám: "Micsoda útjaim voltak nekem..."

Tényleg végiggondoltam barátaim, közeli ismerőseim sorát, azt hiszem jól válogattam. A férgese kihullt, de nem baj. Akik meg maradtak mellettem, azok jól tették, remélem tőlem is kaptak mindenféle jót, szépet, kedveset.

Teljes szívemből szeretem őket :)

(Észrevettem magamon, hogy akárhányszor kijövök az irodaház fotocellás ajtaján mindig megállok pár lépés után - összehúzom a cipzárat a táskámon - és felnézek, felmosolygok a sok-sok zöld rózsadombi fára. Szerintem sokat mosolygok, mintha bepótolnivalóm lenne.

Mellesleg ma lenne John Lennon 72 éves.

Falling

Öregszem.

Ma különösen érzem ezt.  Általában sosem fekszem le éjfél előtt.

Most 9 óra múlt, de már félórája a lefekvés jár az eszemben. Csak körbenézek mindenen, lenne rengeteg dolgom, de nem érdekel. Ágyba vágyom, egy jó könyv, némi kellemes zene és nem gondolni semmire, senkire.

Nézem fél szemmel Pirx pilóta kalandjait. Tésztaszűrők, sajtreszelők, samponosflakon űrhajók.. de röhögni sincs kedvem.

Ez az őszi fáradtság?

 

Az dob fel egyedül, hogy itt ez a kellemes kis kabátos időszak, nagyon szeretem, mert kabátmániás vagyok :) Na nem télikabát, azt nem szeretem, túl sokáig kell hordani ugyanazt, hanem kiskabát, ballon kabát, vastag blézer és sok-sok sál, kendő.

 

Na, akkor maradjunk annyiban, hogy jó éjszakát.

(ezek a gyulladásos nyavalyák hamar leterítenek, illetve erre fogom)

 

 

Értékek

Eléggé figyelek arra, hogy ne bántsak meg mást, ne tiporjak a lelkébe és ne vágjam a képébe azt, hogy éppen mije van és mije nincs.

Ez utóbbi sosem volt számomra elfogadható. Mindenki azzal boldog amije van, sosem irigyeltem másét, ellenben segítettem azon, akin tudtam.

Lehet, hogy nincs kacsalábon forgó emeletes palotám (nem is vágyom rá), de van egy kényelmes lakásom, és nincs tartozásom. Itt minden az enyém :)

Lehet, hogy nincs csilivili szalonból vásárolt autóm, de van egy 12 éves Corollám. Nekem jó ez így.

Nincs a legelitebb gimnáziumban végzett, hiperszuper okos gyerekem, viszont aki van, az a legnagyobb örömöket okozza. (ha nem is hiperszuper gimi, de hiperszuper egyetemre jár) :)

Nem lehet mindenkinek szupergyereke, aki már 4 évesen ír-olvas-számol. Vagy 16 évesen egymaga old meg mindent.

Mi ketten élünk együtt a gyerekkel. Nő létemre elég sok minden műszaki dolgot elvégzek. Fiam nem tehet arról, hogy ő nem műszaki vénával született. Ezt talán egyedül én róhatnám fel neki, de nem teszem. Ő más dolgokban állja meg a helyét.

Mi ketten élünk. Szervezzük a napjainkat, küzdünk, hogy egy fizetésből megélhessünk, és próbálok neki mindent megadni. Mert nem tehet róla, hogy az apja gerinctelen, és nem ült le vele pl. számítógépet szerelni, mikor a gyerek éppen elkezdett járni.

Ettől még nem értéktelen. Szerintem.

Tehát vagyok, ami vagyok. Mondhatnám, hogy még elégedett is. Van hol laknom, van munkahelyem, van mivel járnom, még bérletem is van. Éves :)))

Ja... és van stílusom. Nem is akármilyen szerintem. Mert ezzel születtem :)

Ebbe a stílusba az is beletartozik, hogy segítek ahol tudok, komment nélkül.

Ha meg viszket a nyelvem, hogy kommentáljak dolgokat, előjön a velem született intelligenciám :)

Az élet senkinek sem könnyű, de miért is bántsak meg másokat? :)

 

Than and Now

2010. május vége Esztergomban. Ott, ahol 3 évvel ezelőtt is készült egy kép.

Azóta megszabadultam sok tehertől. A betegségtől, és a férjtől, aki betegen magamra hagyott. Súlyveszteség is volt. Először is 20 kiló (aztán ment az lejjebb is), aztán meg legalább 78 (ez exférj). Ez már bizony szép szám :)

De jó úton haladok. Bár néha túlságosan felszabadult vagyok, néha nem ismerek magamra... de ez is kell. 

Ugyanott ahol három éve :)

Mert élni jó :)

2007. június 14.

Igen ma. Ma van az a nap - illetve volt - amikor minden új értelmet nyert.

Reggel a műtőasztalon kezdtem és a beígért 8 órás műtéttel és intenzíven való ébredéssel szemben elég volt 4,5 óra is és jó volt nekem a saját kórtermi ágyam.

Túléltem, megúsztam. Sok hülyeséget csináltam már életemben, a műtőben sem tagadtam meg magam. De ez így jó. Nem vagyok mindennapi nő.

Már abból is látszik, hogy óriási erőt kaptam és túléltem ezt a hatalmas kórságot. Tudtam, hogy még lesz pár akadály, de ha már ennyit erő van bennem, azon is hamar túl leszek.

Fájdalomküszöböm elég nagy.

Visszaemlékezést ezennel lezárom. Még volt a mai nap után 7 éjszakám a kórházban, és hamar kiraktak. 

Eltelt azóta 5 év. Sok minden történt. Onkológia, kemo, két hónap múlva munka, átmeneti vidámság, férj árulása, megcsalása, majd az általam rövidre zárt helyzet: kiraktam, mert az egészségem ismét kezdett megrendülni.

Független, önálló nő lettem, erősebb mint valaha, valószínűleg ezért is tartanak tőlem a férfiak.

Fiam velem él, naponta okoz nekem meglepetéseket, mosolyokat.

Élni jó.

2007. június 13.

Csak röviden arról, hogy mi történt ma 5 éve: napsütés, kórház, reménykedés, izgalom. Másnap műtenek. Ma már nagy kínzások nem voltak, csak előkészítések.

Moncsika meglátogatott. Hozott nekem üdítőt - Andrásnak adtam délután - és csokoládét. Ezt meg a főnővérnek ajándékoztam. Ekkor már több mint egy hete nem ettem csak vizet ittam.

Délután jött férj és a fiam. A gyereket nem akartam hogy később jöjjön, műtét utáni állapotom - hosszú intenzív lett beígérve -  nem lett volna látványos. Viszont műtét előtt látni akartam. Mert hát... ki tudja.

Este jött egy fiatal fiú nővérke, hozta a vért. Kaptam finom kis friss vért. Első transzfúzióm. Nagyon figyeltem a fejem felett lógó zacskóra. Vajon kitől, kié? Fiú nővérke látva az aggodalmam megnyugtatott, hogy Félisten sebész választotta ki számomra, biztonságos, mindjárt felolvassa mi van a címkére írva: tesco gazdaságos vér.

Ettől jó kedvem lett :) Egész addig, míg bele nem szúrt a vénámba csöpögő vérbe valami adalékanyagot, amitől pillanatokra vacakul lettem. Lecsöpögött a vér, még megegyeztem a főnővérrel, hogy másnap jöhetnek tanuló nővérkék gyakorolni rajtam a műtét előtt. Nem mindegy már? :))

Jó éjszakát.....  

2007. június 12.

5 éve is kedd volt. Kánikulás kedd, bár akkor ebből nem sokat éreztem. A kórház téglafalai vastagok. Éhes voltam. Baromira. Akkor már 6 napja csak vizet ittam.

Unatkozni nem volt időm, mert elég sok elfoglaltságot találtak ki nekem aznapra, lévén, hogy másnap műtenek. Félisten sebészemnek nem nagyon tetszett a lelet, amit hoztam egy másik kórházból. Ezt akarta megerősíteni, ezért elzavart mindenhová.

Először is menjek le a magasföldszintre, várnak az ultrahangon. 

Ott érdekes dolgok történtek. Egy orvos várt, tette a dolgát, készítette az ultrahangot. Gyanúsan sokáig. Odaszólt a számítógépnél lebzselő kollégának, hogy nézzen már rá kicsit az uh monitorra. Nézte. Hümmögött. Majd telefonált és odahívott egy újabb orvost. Hárman nézték a monitort és hümmögtek. Dezsavű érzés, mint a Pillangókisasszony c. operában a hümmögő kórus.

Aztán megköszönték a részvételem és menjek vissza az ágyamba.

Egy idő után megjelent vészjósló arccal a Félisten sebész, gondolom értesült a hümmögő kórusról és felkért, hogy fáradjak le ct vizsgálatra, miután megittam két liter mentolos borzalmat. Első ct vizsgálatom, féltem is kellőképpen.

No, ez is megtörtént. Ismét jött vészjósló arccal a Félisten, hogy kellene még egy kis röntgenféle, máris menjek vele. Néztem rá szenvedően, hogy elég volt a kínzásból, többet nem bírok ki. Hát persze, hogy átvert... ez nem lesz kínzás, ez egyszerű röntgenféle.

No... hát erről talán nem is szeretnék bővebben írni, ez valami iszonyat volt.

Viszont.... ahogy lekászálódtam a vizsgálóágyról, a sebész várt és közölte az ítéletet. Ott akkor megszédültem és megcsapott a halál szele. Sebész leültetett, lenyomta a fejem, ami roppant jól esett, kértem még egyet belőle :)

Majd feltámolyogtam a szobába és elkezdtem végiggondolni az életem. Felhívtam a férjet, aki közölte, hogy a kurvaéletbe és picsába....  nem tudom ez minek szólt, az aggódása jele vagy az, hogy neki ebből bonyodalma lesz.

Roland is írt, hogy mi van, visszaírtam, hogy kezdjen lemondani rólam végleg.

Sebész is megjelent, vázolta a lehetőségeket. Műtét csúszik egy napot, elgondolkodik, hogy is lehetne kiszedni ezt a két különböző daganatot. Egy ilyen már volt a praxisában, egy idős úr... meg is halt. De nem ez miatt, hanem elütötte egy motor :) 

Utána egy óra bőgést engedélyeztem, épp a végére futott be Ágnes barátnőm, aztán jött morcos férj is. Látogatás végére úgy ahogy összeszedtem magam, és lesz ami lesz alapon kezdtem átgondolni a dolgaimat.

Lackó írt Amerikából. Megrendült ő is és kérdezte, hogy mit tehetne értem? Humorérzékem már kezdett visszatérni, mert visszaírtam, hogy gyűjtse a nyálát, ezt teheti (baromi jól csókolt) :)

Ez történt 5 éve 2007. június 12-én, kedden.

2007. június 11.

Most esik az eső. Hűvös van.

2007. június 11-én nem esett. Meleg volt, bár reggel még elkelt a kiskabát. Simán találtunk parkolóhelyet fél saroknyira a Baross utcában. A sporttáskám bent hagytuk a csomagtartóban, de a kiskabátka jó volt. Borzongtam. De lehet, hogy nem is a reggeli hűvösségtől, hanem a félelemtől.

Sebész várt, és közölte, hogy bizony hozzuk csak fel a táskám, én ma ottmaradok. Sőt, másnap is és harmadnap is. Amikor is megműt.

Utcai ruhám le kellett adnom, elárvult rongybabának éreztem magam papucsban és köntösben. Vizsgálatok, labor, ekg és mehettem fel a sebészeti osztályra. Férj elkísért ide, aztán magamra hagyott. Szoba ötágyas, az ablak melletti ágyat választottam. Így látom az eget és csak egy szomszéddal kell közösködni. 

Ezer kérdés, főnővér, osztályos orvos, enni nem ehetek, jobb híján a szobában levű friss műtétes lányoknak - ketten voltak - segítettem amit tudtam.

Hosszas telefonálások haza, ismerősöknek. Roland nagyon aggódott értem, ezt sok-sok sms-ben kifejtette.

Rémes az első nap minden helyen, ráadásul nem tudtam, hogy mi fog rám várni. 

2007. június 10.

2007. június 10-én vasárnap volt. A kánikula már napok óta tartott. Sőt, már legalább két hete.  Táskám összepakolva, készülve a hétfőre. Konyhában már nem sok időt töltöttem, mert péntek óta teljesen el voltam tiltva az evéstől. Csak víz. 

Igazából már egy hete koplaltam. Sebész a lelkemre kötötte, hogy cseresznyét ne egyek, mert mi van ha a mag megakad.... még jobban rontom az amúgy sem rózsás helyzetem.

Férj ebéd után felpakolt és elvitt kirándulni. Utolsó utam? :)) A fene tudta. Igyekeztem laza lenni, bár a feszültség nagy volt.

Esztergomba mentünk. A bazilikánál sétáltunk, és egy gyertyát is meggyújtottam. Magamért.

Itt még teljes súlyomban, 85 kilósan, egy nappal a kórház előtt

 

2007. június 9.

5 évvel ezelőtt is szombat volt. Délelőtt bepakoltam a sporttáskám, készülvén a kórházra. Még a hiányzó dolgokat beszereztük. Fodrászra már nem volt időm sajnos, oda be kellett volna jelentkeznem, de hát ki gondolta, hogy mi lesz...

Dél körül kiütött a vérnyomáscsökkentő tabletta. Előző nap írta fel a sebész, hogy ne legyen zűr a műtét közben. Annyira lement a vérnyomásom, hogy az már nem is vérnyomás. Férj megijedt, rohangászott pohár kólával, hogy valamivel megemelje. Enni már nem ehettem, az ebéd idejét a hálószobában fekve töltöttem. A család meg ebédelt.

Aznap már valahogy nem voltak rossz gondolataim. Minden mindegy volt.

Szombat volt.....

2007. június 8.

2007. június 8-a, péntek. Forró nap volt.  11-re kellett bemenni a kórházba a leletemért. Rossz érzéseim voltak. Főleg akkor, amikor a nővérke a kezembe nyomta a borítékot és azt mondta, hogy menjek fel a főorvos úrhoz az emeletre a szobájába.

Várakozni kellett, de addigra már a lépcsőházban elolvastam a boríték tartalmát és próbáltam szokni a gondolatot: rákom van.

Múlt az idő, a doktor vizitelt, várakoztam. 13 órára már volt egy fix időpontom egy kórházba. 

Megjött a doktor, betessékelt a szobájába, bár kértem a várakozás alatt a férjem, hogy ő is kísérjen majd be a szobába, de nem jött. Már akkor kellett volna éreznem, hogy nincs velem. Sem lélekben, sem fizikailag. Az orvossal a beszélgetés rövid volt. Azt mondta, amit már én is tudtam. Ajánlott egy orvos a Kútvölgyiben, ha majd szükségem lesz rá. A Kútvölgyi neve jól hangzott, szemben a Baross utcával. Ez utóbbitól kissé féltem.

A kórház előtt a parkolóban kitört belőlem a zokogás, úgy éreztem, hogy itt a vége.

Férj állt előttem, talán még a vállam is átfogta, de nem nagy megrendülés látszott rajta.

Irány a Baross utcai kórház, várt a sebész. Útközben már járt az agyam... féltem ettől a kórháztól, a környéktől és nagy bölcsen azt találtam ki, hogy nincs még kész a lelet, majd hétfőn (egyébként eredetileg is hétfő lett volna a lelet elkészülte) bemutatom. Mindenképpen szemrevételezni akartam a kórházat, ahol majd.... ki tudja mi lesz.

A Kórháztól - így, nagy K-val, mert ez a hely megérdemli - el voltam ragadtatva. A sebész morcos volt és érdes stílusú, valódi Dr. House. De látszott rajta, hogy törődik velem. Azt mondta, hogy két hónap a várakozási idő, de ő most lop, csal, hazudik és hétfőn reggel megjelenek ott a kis bőröndömmel és leletemmel, befekszem.

Kicsit megnyugtatott a stílusa. Pedig nem mosolygott.

Irány haza.... sietni kellett, mert 2-re ígérték az új fagyasztószekrényt. Éppen egy időben értünk haza a szállítókkal.

Kisfiam kissé megrendült a hírek hallatán. Nem titkoltam. Nem volt mit.

Mert ott és akkor úgy tűnt, hogy 50 %-om van a túlélésre.

Ez történt 5 éve, pénteken....

Lili

Minek hívják azt, amikor csak úgy önkéntelenül, mindentől függetlenül be-beugrik egy régi emlék, egy foszlány?

Itt ülök az irodában az asztalomnál és hopp.... a fejemben egy dallam: Lili Marleen.

2008. augusztusában jártam Berlinben. Egyik este az U-Bahn-on ülve egy magányos, lazán öltözött, középkorúnál idősebb fickó halkan belekezdett a dalba. Aztán folyamatosan erősödött a hangja és énekelte.

Senki nem nézett oda, nem nézték bolondnak, mindenki ráhagyta, hogy énekeljen. 

Nekem meg dezsavű érzésem volt. Berlin, U-Bahn, késő este, Lili Marleen.

Minduntalanul a Berlin felett az ég című film képei járnak most a szemem előtt. Igaz, akkor is ez jutott eszembe.

Hétvégén betervezem ennek a filmnek az újranézését. Aki még nem látta, annak ajánlom jó szívvel. De ne számítson kardozósdugóspartraszállós kalandra.

Itt gondolkodni kell :)

Szép napot mindenkinek ezzel a dallal

http://www.youtube.com/watch?v=uB14U2zNRjs