Minek hívják azt, amikor csak úgy önkéntelenül, mindentől függetlenül be-beugrik egy régi emlék, egy foszlány?
Itt ülök az irodában az asztalomnál és hopp.... a fejemben egy dallam: Lili Marleen.
2008. augusztusában jártam Berlinben. Egyik este az U-Bahn-on ülve egy magányos, lazán öltözött, középkorúnál idősebb fickó halkan belekezdett a dalba. Aztán folyamatosan erősödött a hangja és énekelte.
Senki nem nézett oda, nem nézték bolondnak, mindenki ráhagyta, hogy énekeljen.
Nekem meg dezsavű érzésem volt. Berlin, U-Bahn, késő este, Lili Marleen.
Minduntalanul a Berlin felett az ég című film képei járnak most a szemem előtt. Igaz, akkor is ez jutott eszembe.
Hétvégén betervezem ennek a filmnek az újranézését. Aki még nem látta, annak ajánlom jó szívvel. De ne számítson kardozósdugóspartraszállós kalandra.
Itt gondolkodni kell :)
Szép napot mindenkinek ezzel a dallal
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése