2007. június 13.

Csak röviden arról, hogy mi történt ma 5 éve: napsütés, kórház, reménykedés, izgalom. Másnap műtenek. Ma már nagy kínzások nem voltak, csak előkészítések.

Moncsika meglátogatott. Hozott nekem üdítőt - Andrásnak adtam délután - és csokoládét. Ezt meg a főnővérnek ajándékoztam. Ekkor már több mint egy hete nem ettem csak vizet ittam.

Délután jött férj és a fiam. A gyereket nem akartam hogy később jöjjön, műtét utáni állapotom - hosszú intenzív lett beígérve -  nem lett volna látványos. Viszont műtét előtt látni akartam. Mert hát... ki tudja.

Este jött egy fiatal fiú nővérke, hozta a vért. Kaptam finom kis friss vért. Első transzfúzióm. Nagyon figyeltem a fejem felett lógó zacskóra. Vajon kitől, kié? Fiú nővérke látva az aggodalmam megnyugtatott, hogy Félisten sebész választotta ki számomra, biztonságos, mindjárt felolvassa mi van a címkére írva: tesco gazdaságos vér.

Ettől jó kedvem lett :) Egész addig, míg bele nem szúrt a vénámba csöpögő vérbe valami adalékanyagot, amitől pillanatokra vacakul lettem. Lecsöpögött a vér, még megegyeztem a főnővérrel, hogy másnap jöhetnek tanuló nővérkék gyakorolni rajtam a műtét előtt. Nem mindegy már? :))

Jó éjszakát.....  

2007. június 12.

5 éve is kedd volt. Kánikulás kedd, bár akkor ebből nem sokat éreztem. A kórház téglafalai vastagok. Éhes voltam. Baromira. Akkor már 6 napja csak vizet ittam.

Unatkozni nem volt időm, mert elég sok elfoglaltságot találtak ki nekem aznapra, lévén, hogy másnap műtenek. Félisten sebészemnek nem nagyon tetszett a lelet, amit hoztam egy másik kórházból. Ezt akarta megerősíteni, ezért elzavart mindenhová.

Először is menjek le a magasföldszintre, várnak az ultrahangon. 

Ott érdekes dolgok történtek. Egy orvos várt, tette a dolgát, készítette az ultrahangot. Gyanúsan sokáig. Odaszólt a számítógépnél lebzselő kollégának, hogy nézzen már rá kicsit az uh monitorra. Nézte. Hümmögött. Majd telefonált és odahívott egy újabb orvost. Hárman nézték a monitort és hümmögtek. Dezsavű érzés, mint a Pillangókisasszony c. operában a hümmögő kórus.

Aztán megköszönték a részvételem és menjek vissza az ágyamba.

Egy idő után megjelent vészjósló arccal a Félisten sebész, gondolom értesült a hümmögő kórusról és felkért, hogy fáradjak le ct vizsgálatra, miután megittam két liter mentolos borzalmat. Első ct vizsgálatom, féltem is kellőképpen.

No, ez is megtörtént. Ismét jött vészjósló arccal a Félisten, hogy kellene még egy kis röntgenféle, máris menjek vele. Néztem rá szenvedően, hogy elég volt a kínzásból, többet nem bírok ki. Hát persze, hogy átvert... ez nem lesz kínzás, ez egyszerű röntgenféle.

No... hát erről talán nem is szeretnék bővebben írni, ez valami iszonyat volt.

Viszont.... ahogy lekászálódtam a vizsgálóágyról, a sebész várt és közölte az ítéletet. Ott akkor megszédültem és megcsapott a halál szele. Sebész leültetett, lenyomta a fejem, ami roppant jól esett, kértem még egyet belőle :)

Majd feltámolyogtam a szobába és elkezdtem végiggondolni az életem. Felhívtam a férjet, aki közölte, hogy a kurvaéletbe és picsába....  nem tudom ez minek szólt, az aggódása jele vagy az, hogy neki ebből bonyodalma lesz.

Roland is írt, hogy mi van, visszaírtam, hogy kezdjen lemondani rólam végleg.

Sebész is megjelent, vázolta a lehetőségeket. Műtét csúszik egy napot, elgondolkodik, hogy is lehetne kiszedni ezt a két különböző daganatot. Egy ilyen már volt a praxisában, egy idős úr... meg is halt. De nem ez miatt, hanem elütötte egy motor :) 

Utána egy óra bőgést engedélyeztem, épp a végére futott be Ágnes barátnőm, aztán jött morcos férj is. Látogatás végére úgy ahogy összeszedtem magam, és lesz ami lesz alapon kezdtem átgondolni a dolgaimat.

Lackó írt Amerikából. Megrendült ő is és kérdezte, hogy mit tehetne értem? Humorérzékem már kezdett visszatérni, mert visszaírtam, hogy gyűjtse a nyálát, ezt teheti (baromi jól csókolt) :)

Ez történt 5 éve 2007. június 12-én, kedden.

2007. június 11.

Most esik az eső. Hűvös van.

2007. június 11-én nem esett. Meleg volt, bár reggel még elkelt a kiskabát. Simán találtunk parkolóhelyet fél saroknyira a Baross utcában. A sporttáskám bent hagytuk a csomagtartóban, de a kiskabátka jó volt. Borzongtam. De lehet, hogy nem is a reggeli hűvösségtől, hanem a félelemtől.

Sebész várt, és közölte, hogy bizony hozzuk csak fel a táskám, én ma ottmaradok. Sőt, másnap is és harmadnap is. Amikor is megműt.

Utcai ruhám le kellett adnom, elárvult rongybabának éreztem magam papucsban és köntösben. Vizsgálatok, labor, ekg és mehettem fel a sebészeti osztályra. Férj elkísért ide, aztán magamra hagyott. Szoba ötágyas, az ablak melletti ágyat választottam. Így látom az eget és csak egy szomszéddal kell közösködni. 

Ezer kérdés, főnővér, osztályos orvos, enni nem ehetek, jobb híján a szobában levű friss műtétes lányoknak - ketten voltak - segítettem amit tudtam.

Hosszas telefonálások haza, ismerősöknek. Roland nagyon aggódott értem, ezt sok-sok sms-ben kifejtette.

Rémes az első nap minden helyen, ráadásul nem tudtam, hogy mi fog rám várni. 

2007. június 10.

2007. június 10-én vasárnap volt. A kánikula már napok óta tartott. Sőt, már legalább két hete.  Táskám összepakolva, készülve a hétfőre. Konyhában már nem sok időt töltöttem, mert péntek óta teljesen el voltam tiltva az evéstől. Csak víz. 

Igazából már egy hete koplaltam. Sebész a lelkemre kötötte, hogy cseresznyét ne egyek, mert mi van ha a mag megakad.... még jobban rontom az amúgy sem rózsás helyzetem.

Férj ebéd után felpakolt és elvitt kirándulni. Utolsó utam? :)) A fene tudta. Igyekeztem laza lenni, bár a feszültség nagy volt.

Esztergomba mentünk. A bazilikánál sétáltunk, és egy gyertyát is meggyújtottam. Magamért.

Itt még teljes súlyomban, 85 kilósan, egy nappal a kórház előtt

 

2007. június 8.

2007. június 8-a, péntek. Forró nap volt.  11-re kellett bemenni a kórházba a leletemért. Rossz érzéseim voltak. Főleg akkor, amikor a nővérke a kezembe nyomta a borítékot és azt mondta, hogy menjek fel a főorvos úrhoz az emeletre a szobájába.

Várakozni kellett, de addigra már a lépcsőházban elolvastam a boríték tartalmát és próbáltam szokni a gondolatot: rákom van.

Múlt az idő, a doktor vizitelt, várakoztam. 13 órára már volt egy fix időpontom egy kórházba. 

Megjött a doktor, betessékelt a szobájába, bár kértem a várakozás alatt a férjem, hogy ő is kísérjen majd be a szobába, de nem jött. Már akkor kellett volna éreznem, hogy nincs velem. Sem lélekben, sem fizikailag. Az orvossal a beszélgetés rövid volt. Azt mondta, amit már én is tudtam. Ajánlott egy orvos a Kútvölgyiben, ha majd szükségem lesz rá. A Kútvölgyi neve jól hangzott, szemben a Baross utcával. Ez utóbbitól kissé féltem.

A kórház előtt a parkolóban kitört belőlem a zokogás, úgy éreztem, hogy itt a vége.

Férj állt előttem, talán még a vállam is átfogta, de nem nagy megrendülés látszott rajta.

Irány a Baross utcai kórház, várt a sebész. Útközben már járt az agyam... féltem ettől a kórháztól, a környéktől és nagy bölcsen azt találtam ki, hogy nincs még kész a lelet, majd hétfőn (egyébként eredetileg is hétfő lett volna a lelet elkészülte) bemutatom. Mindenképpen szemrevételezni akartam a kórházat, ahol majd.... ki tudja mi lesz.

A Kórháztól - így, nagy K-val, mert ez a hely megérdemli - el voltam ragadtatva. A sebész morcos volt és érdes stílusú, valódi Dr. House. De látszott rajta, hogy törődik velem. Azt mondta, hogy két hónap a várakozási idő, de ő most lop, csal, hazudik és hétfőn reggel megjelenek ott a kis bőröndömmel és leletemmel, befekszem.

Kicsit megnyugtatott a stílusa. Pedig nem mosolygott.

Irány haza.... sietni kellett, mert 2-re ígérték az új fagyasztószekrényt. Éppen egy időben értünk haza a szállítókkal.

Kisfiam kissé megrendült a hírek hallatán. Nem titkoltam. Nem volt mit.

Mert ott és akkor úgy tűnt, hogy 50 %-om van a túlélésre.

Ez történt 5 éve, pénteken....

Csalódás

Ma az egészségcentrumban a menedzser szűrés egyik állomása volt a testmagasság mérése. Csalódás ért. Mindig is tudtam, hogy nem vagyok egy égimeszelő meg zsiráf sem, de azért büszke voltam a 158 centimre.

Ma kiderült... még annyi sem vagyok :)

Hiába na... a jó dolgokból keveset adnak.

U.i: viszont a testsúlyom is kevesebb volt, mint amiről tudtam :)) Hurrááá!!