Marcus

... és mondá Marcus Aurelius: "Fogadd el a dolgokat, amiket a sors adott neked, szeresd azokat az embereket akikkel a sors összehozott és tedd azt teljes szívedből."

Oké, Marcus, régen volt az már, hogy te ezt leírtad. Nem értek veled egyet. El kell fogadnom a sorstól bármit? Egy nagy francokat. A sors ad (van sors? és ha van akkor férfi vagy nő? csak férfi lehet, az ilyen genya), de azokat simán meg kell változtatnom, ha nekem nem fekszik a dolog. 

Elég volt már ebből az alázatosság szövegből.  Nem akarom a fejem behajtani az iga alá és mindent elfogadni, együtt bégetni a többi birkával és csődülni utánuk.

Sosem szerettem a szürke tömeg része lenni, a kis csavar a gépezetben - holott az vagyok.

Összehozott jósorsom bizony nem kevés emberrel. Most nem azokat említem, akikkel minden reggel együtt utazom a 20 percenként járó hegyi járaton, hanem azokat, akik valamiféle nyomot hagytak bennem, rajtam.

Szerettem őket, hiszen nem véletlenül terelte elém ez a sorsféle dolog :)

Jó visszagondolni egyik-másikra, csak mosolygok :) Mondhatnám: "Micsoda útjaim voltak nekem..."

Tényleg végiggondoltam barátaim, közeli ismerőseim sorát, azt hiszem jól válogattam. A férgese kihullt, de nem baj. Akik meg maradtak mellettem, azok jól tették, remélem tőlem is kaptak mindenféle jót, szépet, kedveset.

Teljes szívemből szeretem őket :)

(Észrevettem magamon, hogy akárhányszor kijövök az irodaház fotocellás ajtaján mindig megállok pár lépés után - összehúzom a cipzárat a táskámon - és felnézek, felmosolygok a sok-sok zöld rózsadombi fára. Szerintem sokat mosolygok, mintha bepótolnivalóm lenne.

Mellesleg ma lenne John Lennon 72 éves.