Marcus

... és mondá Marcus Aurelius: "Fogadd el a dolgokat, amiket a sors adott neked, szeresd azokat az embereket akikkel a sors összehozott és tedd azt teljes szívedből."

Oké, Marcus, régen volt az már, hogy te ezt leírtad. Nem értek veled egyet. El kell fogadnom a sorstól bármit? Egy nagy francokat. A sors ad (van sors? és ha van akkor férfi vagy nő? csak férfi lehet, az ilyen genya), de azokat simán meg kell változtatnom, ha nekem nem fekszik a dolog. 

Elég volt már ebből az alázatosság szövegből.  Nem akarom a fejem behajtani az iga alá és mindent elfogadni, együtt bégetni a többi birkával és csődülni utánuk.

Sosem szerettem a szürke tömeg része lenni, a kis csavar a gépezetben - holott az vagyok.

Összehozott jósorsom bizony nem kevés emberrel. Most nem azokat említem, akikkel minden reggel együtt utazom a 20 percenként járó hegyi járaton, hanem azokat, akik valamiféle nyomot hagytak bennem, rajtam.

Szerettem őket, hiszen nem véletlenül terelte elém ez a sorsféle dolog :)

Jó visszagondolni egyik-másikra, csak mosolygok :) Mondhatnám: "Micsoda útjaim voltak nekem..."

Tényleg végiggondoltam barátaim, közeli ismerőseim sorát, azt hiszem jól válogattam. A férgese kihullt, de nem baj. Akik meg maradtak mellettem, azok jól tették, remélem tőlem is kaptak mindenféle jót, szépet, kedveset.

Teljes szívemből szeretem őket :)

(Észrevettem magamon, hogy akárhányszor kijövök az irodaház fotocellás ajtaján mindig megállok pár lépés után - összehúzom a cipzárat a táskámon - és felnézek, felmosolygok a sok-sok zöld rózsadombi fára. Szerintem sokat mosolygok, mintha bepótolnivalóm lenne.

Mellesleg ma lenne John Lennon 72 éves.

Villa

A tévében éppen most akasztják Casanovát, de nem a jó öreg Delon félét, hanem Ledgert. Nem baj, őt nem sajnálom. Delont sajnálnám.

Fura hangulatban leledzettem ma. Migrén 2,5 napja. Egész nap fura érzésem volt, mindig volt egy pont, ahol bizsergett a testem, egyfolytában kullancsparám volt. Persze kullancs nincs, de akár az is lehetett volna. Amilyen hülye picsa vagyok :) Kicsit konzervatívabb lehetnék már :))

No, de ami most hirtelen eszembe jutott, az Fonó László. Milyen jól emlékszem a nevére :) Én 18 éves voltam ő meg 30 körüli. A fene tudja. Mennyire imponált, hogy egy amerikai cég képviselője. Ami persze tömítésekkel foglalkozott :) Ettől mindig a röhögés jön rám,mint egy tizenévesre. Fonó úr nagyon prózai módon szedett fel. Szombat délután kikent-kifent Blue éppen randira igyekezett. Akkoriban már kezdtem szoknyát, ruhát hordani, a farmeros-pólós tinilány kezdett kikopni belőlem. Fonó úr már többször látott a környéken, most meg megszólított, hogy elvihetnek-e autóval valameddig. (jéééé.... Ledgert nem akasztották fel, ott vigyorog) Teniszruhában volt, meg egy másik férfival, hát mi bajom lehetne? :)))) Nem is lett. Úriember volt. Igaz, bepróbálkozott később, de amikor foggal-körömmel védekeztem, akkor hamar abbahagyta. No, nála színleltem először orgazmust 20 évesen, csak már vége legyen. De nem lett, amíg neki is nem lett :))

Imponált. Sok mindennel. Akkoriban nem volt nehéz egy 18 éves leányzónak. Azóta már nem lehet olyan könnyen levenni a lábamról (aki itt röhögni mer, annak beígérek egy tökön rúgást) :)

De ez a villa azóta kísér az életemben. Egyszer eltört... de az Óbudai Hajógyárban (akkor még volt ilyen), megragasztották-hegesztették-kalapálták, tehát rendben van ismét.

A villám. Ami karperec.

Tu

A picsába!!! Ez jutott eszembe elsőnek reggel 8-kor, miután letettem a telefont.

Miért? Nem volt elég, amit velem tett?

Most viszont elő kell vennem a kemény énemet. A könyörtelen, keménykedőset. Nem lehet, hogy még egy barátnőt elveszítsek.

Kemény harc lesz, hatalmas fájdalmakkal, önbizalom vesztéssel és sok sírással.

Sírni fog ő is, de szerintem én is.

Visszagondolok és reggel óta csak az jár az eszemben, hogy én mit éreztem, amikor szemközt ültem az orvossal és a szemembe mondta az igazságot. Amit már tudtam, hiszen míg két emeletet felmentem a laborból az orvosig, addig volt időm kibontani a borítékot és a szemem egyenesen azt a kis szócskát találta meg, ami elbújt volna a sok-sok sorban. De nem... megtaláltam. Ez volt a legrövidebb szó, nagyon diszkréten csak "tu"-nak írják az orvosok.

Nem akarják, hogy kiderüljön, hogy tumor?

Erre a két emeletnyi lépcsőjárásra gondoltam, kezemben a papírral, a szemem csak a tu szót látta. Nem is tudom, hogy botladoztam fel a lépcsőn. Ex - aki még nem volt ex - mögöttem jött szótlanul. Lehet, hogy arra gondolt, hogy az akkori macájával szakítani kell, vagy ha hamar elpatkolok, akkor még be is költöztetheti a helyemre... ki tudja?

Az orvos szobája előtt még vagy 20 perc várakozás volt. Nem szóltam egy szót sem, de rémlik hogy ex beszélt. Nem tudom mit.

Nekem zakatolt az agyam. Szembesültem az első tu-val.

.... aztán később ismét szembesültem újabb tu-val, de az már más volt. Akkor már ex nem botorkált mögöttem. Újabb macája volt, aki aztán fontosabb volt, mint az én tu-m.

 

Tu ügyekben szakértő vagyok. Nem fogom hagyni, hogy ő győzzön, ezekben a csatákban én vagyok a nyerő.

 

M. megfogja nyerni a csatát. Véres, verítékes, könnyes küzdelemmel, de nyerünk!

 

(Nem vagyok hívő, de az én kis noteszemben volt egy kis fakó, gyűrött Szent Antal kép. Kolléganőmtől kaptam, hogy segítsen nekem. Nem hittem túlságosan benne, de őriztem. Szereznem kell egy újabb Szent Antal képet!!! Nem hiszek benne, de mégis! Hiszen segített.)