Hétfői kaland

Pünkösdhétfő, délután. A ligetbe igyekszem, Gyöngyi vár.

A villamosról leszállva látom, hogy egy vak ember (hogyan is mondják szebben? Gyengénlátó?) téblából a villamosmegálló táblánál. Botját ide-oda kocogtatja a betonon, egy helyben állva.

Mindenki elment mellette, belőlem meg előtört a segíteni akarás. Odamentem hozzá, a felsőkarjára tettem a kezem, és megkérdeztem, hogy segíthetek-e.  A hang felé fordította az arcát, elmosolyodott és a kezem után nyúlt és megfogta. Azt mondta, hogy köszöni a segítségem, de egy gyengénlátó barátját várja, azért ácsorog itt. De a kezem nem engedte el. Hüvelykujjával végigsimogatta a csuklómat, majd a kézfejem érintette meg 3-4 ponton.

Azt mondta, hogy szerinte nemcsak kedves lehetek, de érzése szerint szép is.

Ezt meg én köszöntem meg neki - és magamban hálát adtam, hogy nem lát, mert csalódást okoztam volna - és megsimogattam a vállát, további szép napot kívántam neki.

Na, gondoltam magamban, ha én ezt Gyöngyinek elmesélem, hogy már csak a gyengénlátók buknak rám.... :)  

Gyöngyi esti reakciója: "Te meg majdnem elrángattad kiállítást nézni :) Csak úgy bariból... :)