2011. április 19., kedd

Olvasmányaim

Ahogy megtanultam egy kicsit folyékonyabban olvasni, rögtön nagy szerelembe estem a könyvekkel.  Komoly vádakkal illetem családom idősebb tagjait, hogy hova a jófenébe tették a Benedek Elek komplett sorozatomat. Simán eltűnt. Igaz, apám egy-két kötetről tudott, hogy azt elajándékozta a szüleinek, hogy az öregek olvassanak mesét. Az a baj, hogy ez a hátam mögött történt, mert simán bevágom a durcás irigyet és ilyet nem ajándékozok el.
Feketetáblás, piros gerincű szép nagy könyvek (Egyetlen sárga gerincű volt, a Világszép Nádszálkisasszony, sosem felejtem el!!). Szívem fáj értük, de hát ez van.
Viszont nem is erről akartam írni.
Édesapám BM dolgozó volt. Ezt nagyon bírtam, mert olyan titokzatosan hangzott. Ahogy elkezdtem iskolába járni és persze be kellett diktálni a szülők foglalkozását, én azt mondhattam, hogy apám BM dolgozó. Nem tudom miért nem lehetett csak simán rendőr? Annyira ciki volt, vagy annyira titkos?
Persze aztán ez azzal járt, hogy hazahozta rendőrködése összes kellékét (jóval később se döbbentem meg a fürdőszobában a mosógépen levő pisztolyán, megszokott ügy volt).
Amire most éppen gondolok az az olvasnivalók. Mint minden rendes BM dolgozónak, neki is járt a rendőrség havilapja a Belügyi Szemle. Mivel elfogytak idővel a pöttyös, sirály és delfin könyveim, rákaptam ezekre a Szemlékre.
Sok unalmas okfejtegetés, cikk alkotta a Szemle nagy részét, de volt benne egy állandó rovat: bűnügyek!
Ott aztán minden volt, elmosódott fekete-fehér fotóktól kezdve részletes taglalása a darabolós gyilkosságoknak. Minden egyes Szemlében kb. 3-4 esetet  mutattak be. A sima közönséges betöréses lopásokat kihagytam, abban nem volt semmi érdekes. Ellenben a komoly és súlyos testi sértések izgalmas esti olvasmányoknak bizonyultak. Emlékszem, ha valamit nem értettem, mentem megkérdezni.
Na, szüleim akkor döbbentek rá, hogy úristen.... mit olvas ez a gyerek? Akkoriban még nagyon szelíd-szolid világ volt, nem kellett semmi rosszra sem felkészíteni egy tizenéves gyereket.
Mindenesetre a Benedek Elek mesék után a Bűnügyi Szemle jó váltás volt :)
Már akkoriban az életre neveltem magam :))

2 megjegyzés:

Kataklizma írta...

A végén még kiderül, hogy látens gyilkos vagy:)

Blue írta...

Még bármi kiderülhet :) Pl. a legkisebb retikülömben is vasboxert hordok, önvédelmileg :)