Kárpitosként már jó pár éve működöm. Minimálkárpitosként. Mert az ülőgarnitúra párnáinak áthúzása az nem igazi kárpitozás. Meg a gyerek matraca sem igazi munka.
Az első mestermunkám az antik Mária Lujza szék kárpitozása. De most már tudom, hogy ez sem volt igazi, mert csak új anyagot kellett kifeszíteni és feltűzni, körbeszegélyezni, 'szt csókolom.
Vettem egy etrüszköt tavaly novemberben a Vaterán. A telet a pincében töltötte, de pár hete felköltözött a lakásba.
Gondoltam pici csiszolás, új kárpit és az erkélyen elücsörgök rajta.
Aha.... ahogy én elképzeltem. Mert ha már van egy szuper vibrációs rezgőcsiszolóm, akkor rendes munkát kell végezni, mellesleg meg ki akartam próbálni a szerszámot. Három talpat már "elcsiszoltam", de a finomítás még hátra van.
Aztán letéptem a kárpitot és alatta egy égett vasalónyom volt, szakadás és randa afrik.
Ennyire nem akartam belemenni a kárpitozásba, de hát hajrá, ezt még nem csináltam, itt az ideje. Meg ha már munkát végzünk, akkor rendes munka legyen.
Afrikot kiszedtem, rugók rozsdásak, de még jók. A madzagolás rajta frissítést igényel. A hevederek is cserére szorulnak. Szegény széket kicsit megroggyantottam a szétdúlásával, de majd úgyis jönnek a hivatalos asztalosaim, két ügyes kalapálással, ragasztással megoldják.
Ha a finomcsiszolás, hevederezés, madzagolás meglesz, és az asztalosok és túl vannak rajta, akkor jöhet a festés.
Fekete lesz. Zongoralakk fekete. A kárpitja meg piros-fehér kockás.
Egyenlőre.
Mire eljutok odáig, még sok minden lehetséges :)
... mert kárpitozni jó. Fizikai munkát végezni is jó. Alkotni meg főleg jó :))
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése