2009. kora tavasza volt. Olvasott, olvastam. Néha kommenteltünk egymásnál. Képe nem volt kirakva, fogalmam sincs, hogy ki lehetett. Aztán privátban is leveleztünk. Aztán telefonáltunk is. Már a nevét is tudtam, Gyöngyi. Találkozót is megbeszéltünk, indult a tavasz, egyre kellemesebb volt az idő. Vettem a bátorságot, hogy még a találkozó előtt bejelöltem az iwiwen. Kacagva visszajelölt és közölte, hogy ez nála nem szokás, mert még nem is találkoztunk, esetleg majd utána. De velem kivételt tett.
Miért? Máig sem tudom. Illetve tudom. Volt valami kapocs, kötődés köztünk
A Múzeum körúton, a törzshelyén találkoztunk, kint ült a teraszon. Felállt, kiszaladt elém az utcára, hosszasan ölelgetett. Akkor éreztem, amit már addig is sejtettem, hogy aranyszívű lány.
Egy kis vesszőkosárkában egy cserép nárciszt hozott nekem. Én meg egy kis tulipáncsokrot, a szalagján odaragasztott répákkal. Ha már nyúl... (Fehérnyúl volt a nickneve).
Azt mondta, hogy érdemes volt elveit feladva még a találkozás előtt visszajelölnie a közösségi oldalon. Hatalmasakat tudtunk nevetni. Egy hónapja ismertük talán egymást, amikor nálunk beütött a baj. Addig is volt már sejtésem, hogy otthon nem olyan a hangulat mint régen, de most konkréttá vált. Férjemnek volt valakije és komolyan gondolta.
Gyöngyi rögtön jött, kirángatott otthonról. Nem akartam menni, inkább otthon sírva gyászolni magam, hiszen még csak reggel derült ki a dolog, és este már menjek emberek közé kibőgött szemmel? Nem hagyta a magamba zárkózást. Este megjelent a kapu előtt egy Cola light-al és mentünk, sétáltunk, beszéltem, bőgtem, hallgatta.
Akár csak a Szex és New Yorkban. Ha baj van, a másik mindig megjelenik és segíteni próbál....
Sokszor állt még mellettem ez idő alatt. Hívott minket Zebegénybe a kis birodalmába, hogy hátha... hátha jó hatással lesz ránk az a varázslatos környék.
Hívott újra, de nem sikerült a dolog.
Ő mindent megtett, megpróbált.
2009. nyarán volt egy olyan éjszaka, amikor 3 órát beszélgettünk telefonon. Én sem tudtam aludni, ő sem. Ültem a konyhában, hogy exet és a gyereket ne zavarjam és telefonáltam. Előttem a friss Ikea katalógus, azt lapozgattam. Gyöngyi otthon ült és előtte is a katalógus, és kibeszéltük minden oldalát, minden bútordarabot, mit hova tennénk.
Micsoda emlékek. Rengeteg van. És ez így jó, mert mindig van minek eszembe jutnia.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése