Mégse

Éjjel Nyúllal sokáig beszélgettünk. Szavai, sorai után sokáig nem tudtam aludni - meleg is volt - és gondolkodtam.

Arra jutottam: lehet, hogy mégse szerettem annyira SG-t (sóhergeci*, de van akit sért e név), csak a megszokás miatt ragaszkodtam hozzá? Félelem az egyedülléttől, a magánytól, társtalanságtól, és bizonytalan élettől?

A fene tudja.

 

*Szerintem van jogom így hívni, hiszen nem sok nő tűrné, hogy még az esküvőre se kapjon gyűrűt, csak azt a mondatot, hogy minek ilyet feleslegesen vásárolni, ott a korábbi házasságom gyűrűje, hát húzzam fel azt, és jól van...

De még sorolhatnám a többi hasonló eseményt. Vezetni akarok? Hát akkor vegyek magamnak autót, ő ugyan kölcsön nem adja az övét! Ezen a legjobban a vagyonjogi ügyvédem döbbent meg. Közölte, hogy a legdrágább Jaguárját  is adja, ha a felesége kéri. Mert szereti az asszonyt, és nem akar tőle ilyen egyszeri mulandó dolgokat megtagadni, mint az autó. A feleség, az ember fontosabb. Már akinek...

Én sem feledem, hogy én megosztottam vele a lakásom, mindenem.

Tehát, ismét összefoglalom. Ki nem szeretett kit? És miért is kellett volna még jobban, még tovább tűrnöm?

Nekem az életembe került volna a további idő. Ezt viszont nem tehettem meg a gyerekemmel. Az apját már elvesztette, az anyját nem vesztheti el.

Jó ez így most, bár a szívem néha sajog. Nem szerettem? Akkor miért van bennem aggódás iránta néha?

Ja persze... ahogy ő is fogalmazott: ez már csak felelősségérzet. Ő is csak ezt érzett irántunk.

De felmentettem ez alól, most már azt se kell :)

Az én cipőmben csak én járhatok :)