... és szólt a fájdalom az agynak: ébreszd fel! Nehogy ne emlékezzen semmire. Hiába dolgozom itt, ha nem értékeli, érzékeli. Kell, hogy tudjon róla! Ébreszd fel!
4.20 volt. Hajnal, még sötét.
Felébredtem a fájdalomra. Rémes volt, hirtelen minden sóhajtás bennem rekedt. Fáj! Nagyon görcsöl. Mi lehet ez? Melyik belső szervem ez most éppen? Behatárolhatatlan.
Felkeltem óvatosan egy idő után. Három apró lépés a sötétkék szőnyegen az ágy előtt az ajtó felé. Majd vissza. Hátha ez a kis mozgás jót tesz. Csendben, halkan a puha szőnyegen. A gyerek ne ébredjen fel. Rémesen fáj. Jobb, ha visszafekszem.
A fájdalom élvezte a hatalmát, tombolt bennem.
Bennem meg a kétségbeesés. Nem akarok már tudni fájdalomról! Vége, már le akarom zárni. Félek és egyedül vagyok.
Fájdalom megy idő után megsajnált. 4.50-kor néztem utoljára az órára, mikoris Fájdalom főparancsnok kiadta az utasítást az agynak: visszaaludhat!
Ez a visszaalvás a legédesebb dolog :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése