A fogpiszkáló

A berlini útikönyv így aposztrofálja az Alexanderplatzon található híres "NDK-s" tévétornyot.
De én mást is olvastam róla.

A berlini tévétorony már megépítése során sokkal több volt, mint egy adóállomás – sokan egyfajta politikai szimbólumként tekintettek rá. A munkálatok hosszú vitát követően 1964-ben kezdődtek, az Alexanderplatzon. Ötvenhárom hónapra volt szükségük a keletnémeteknek, hogy elkészüljön a monumentális, antennával együtt 368 méter magas mű, mely a mai napig áll – és évente megközelítőleg egymillió látogatónak mutatja be Berlint.
A tévétoronyról rengeteg anekdotát mesélnek a helyiek. Az egyik legismertebb szerint ha a nap megvilágítja az építmény tetején lévő rozsdamentes acélgömböt, egy kereszt rajzolódik ki rajta. Ezt a jelenséget nevezték el a helyiek a pápák bosszújának, utalva az ország ateista és egyházellenes berendezkedésére.
Egyesek azt is tudni vélik, bár erre semmi bizonyítékuk nincs, hogy az építészt az átadást követően a Stasi elfogta, és sokáig faggatta arról, vajon szándékosan követte el a „szentségtörést”. Egy további legenda szerint a szocialista vezetés végül azzal zárta le a vitát, hogy az nem egy kereszt, hanem egy plusz a szocializmusnak.

Christoph Drösser legendavadász szerint a különleges fényvisszaverődés valóban csípte a szocialista vezetés szemét, de szándékosságról és az építészek meghurcolásáról szerinte szó nincs.
Megemlíti azonban, hogy az épület ünnepélyes avatására az elkészítésben részt vevő építészeket nem hívták meg, és egyikük – Fritz Dieter – ezt a fénykeresztre vezette vissza.
Alaptalan Drösser szerint az a híresztelés is, miszerint a pártvezetés a jelenség miatt komolyan gondolkodott az épület elbontásán.

A tévétorony jelenleg szünetelteti egyházi adását: a focivébére idejére a torna egyik főszponzora, az épület tulajdonosa, a Deutsche Telekom magentapöttyös labdába öltöztette a gömböt.

Ha egészen közel, alatta álltam, olyan érzésem volt, hogy mozog. Fújja a szél, ingadozik és el fog dőlni.

Majdnem mindennap útbaejtettük, véletlenül mindig arra vezetett az utunk. Vagy menet, vagy jövet. Ha nem lett volna akkora sor a liftekhez - a fiúk utálnak sorbanállni bánatomra - akkor biztos körbecsodáltam volna a panorámát az Alexról.

Na... majd talán jövőre !